Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.


Sárkány Lovagrend





Luxemburgi Zsigmond magyar király és Borbála királyné alapította a király Boszniában elért hadisikerei után, egy 1408. december 12-i oklevélben, mely Albeni Ébenhardt, nagyváradi püspök munkája volt. Az alapítás inspirálója a már létező Szent György Lovagrend lehetett.

A rend az igaz hit védelméért – és a husziták ellen – küzdő vitézek kitüntetése céljából született. Jelvénye egy, a farkát nyaka köré csavaró zöldes-aranyszínű sárkány, hátán arany és zöld szárnyak felett vörös lángkereszttel. Felette arany lángoktól körülvett kereszt, szárain O Q[uam] MISERICORS EST DEUS IUSTUS ET PACIENS felirattal.

Védőszentnek Sárkányölő Szent Györgyöt és Szent MargitotSzent György köztudomásúlag Szent Mihály földi megtestesítője a sárkány elleni küzdelemben, utóbbi taszította le az Isten ellen fellázadó Sátánt a pokolba. választották.

A rend legelső lovagjai az alapító levél szerint:

Lazarevics István (Stefan Lazarević), szerb despota, Cillei Hermann gróf, a király apósa, fia Cillei Frigyes, Garai Miklós nádor, Tamási János és Szántói Lack Jakab erdélyi vajdák, Stibor vajda, Maróti János macsói, Ozorai Pipó szörényi bánok, Szécsi Miklós tárnokmester, Corbaviai Károly főkincstartó, Szécsényi Simon főajtónálló, Corbaviai János főasztalnok, Alsáni János főpincemester, Lévai Cseh Péter főlovászmester, Csáki Miklós a korábbi erdélyi vajda, Bessenyei Pál és Pécsi Pál korábban Dalmácia, Horvátország és Szlavónia bánjai, Nádasdi Mihály székely ispán, Perényi Péter máramarosi főispán és Perényi Imre titkos kancellár és Garai János, id. Garai Miklós nádor fia.

A rendnek két fokozata volt. Az első fokozat tagjai huszonnégyen lehettek, a sárkányt és a keresztet viselték, míg a második fokozat csak a sárkányt. Ez utóbbi tagjainak száma korlátlan volt.

A rendhez való tartozást a pajzs körül elhelyezkedő sárkány körben övezi.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 154
Heti: 463
Havi: 3 170
Össz.: 759 530

Látogatottság növelés
Oldal: Sárkány Lovagrend
Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek - © 2008 - 2024 - varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »